Először is, Hello!

Gondolom nem jelent különösebb problémát senkinek sem, ha tegeződve kezdem már az első postot is.

Miért? Tesszük fel sűrűn a kérdést, amikor történik valami vagy éppen hogy nem esik meg az, aminek meg kellett volna. Mindig várunk rá egyáltalán választ, vagy szükségtelen, mivel mi magunk is tökéletesen tisztában vagyunk a dolgok miértjével?

Itt egy remek példa máris. Van egy nő/férfi az életünkben akiért bármit megtennénk, hogy a miénk lehessen, elmondhassuk: igen, ő velünk van. Képzeljük el, rengeteg huza-vona után remek lehetőségünk nyílik egy közös programra, jelen esetben egy váratlanul kellemesen sikerült szilveszteri buliról van szó. Megbeszéljük, találkozunk, együtt megyünk a házibuliba, ami egy kiadó üzlethelyiségben került megrendezésre, de ez most lényegtelen. Ahogy fokozódik a hangulat, fogy az ital, egyre erősebb késztetést éreztek egy kis csendes elvonulás iránt. Szakadó esőben elindultok haza, de mivel nem olyan egyszerű az útvonal, megálltok egy kapualjban, itt legalább nem áztok tovább. A páros férfitagja magához öleli és megcsókolja a nőt, aki egyáltalán nem ellenkezik, ő is legalább annyira vágyott már erre, mint a másik fél. Bőrig áztatok, mégsem fáztok, jó így most. Csupán ő és te. Igazán jó lenne már szárazabb közegben folytatni a társalgást, ezért felkerekedtek és tovább haladtok. Megérkeztek hozzá, felkíséred, ágynak dőltök és attól függetlenül, hogy mindketten majd' meghaltok egymásért, nem merültök bele jobban. A nő még érintetlen, egyikőtök sem szeretné, ha ez lenne a kezdete az aktív életének, pontosabban dehogyis nem, nagyon is szeretnénk, de tiszteljük annyira, hogy mégsem "erőszakoljuk meg".

Másnap reggeli, az asztalnál arról beszélgettek, milyen jó lenne folytatni az estét, éjjelt, hihetetlenül jó párost alkotnátok, de nem lehet. Van egy kapocs kettőtök között. Egy közös ismerős, aki párja volt egyikőtöknek, barátja a másiknak, ennyiben is maradtok, habár a sírás kerülget mindkettőtöket, elváltok.

Pár hát elteltével beszéltek telefonon, hiányoztok egymásnak, de a lánynak barátja van, mondhatni komoly kapcsolata. Késő bánat, már nem lehet visszamenni és átírni a jan 1-ét.

Kimarad komolyabb beszélgetés nélkül pár hónap, a srác felhívja a lányt, szerelmet vall, mégsem változik semmi, pedig a lány is hasonlóan érez, de fél belevágni valamibe, ami már egyszer fájt neki nagyon, mi történik, ha mégsem működik minden tökéletesen?

Itt vagyunk tehát most, Miért nem mertünk belevágni akkor, létezik, hogy fájdalmasabb lett volna, akkor rájönni a sikertelenségre, mint azon marcangolni magunkat, miért nem tettük meg azt a lépést?

MIÉRT?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.