Merni vagy sem, avagy okosabb-e a szív, mint az ész?

Bizonyára mindenki, legalábbis az emberek igen nagy részével előfordult már, hogy olyan nő vagy férfi keltette fel az érdeklődését párkapcsolati szempontból, aki foglalt volt. Nincs is ezzel semmi gond, mindaddig, míg a kiszemelt "vad" olyan jeleket nem kezd el küldeni, miszerint ő is benne lenne a dologban. Nálam legalábbis ez a pillanatnyi szituáció.

El is mondom, hogy ez miért jelent problémát. Az illető a munkatársam, ez a kisebbik baj. Az, hogy az élettársa és egyben a gyermeke apja szintén kolléga, már egy fokkal nagyobb. Ezt tetézi egy, az összes női dolgozójára féltékeny főnök, aki idegileg bárkit ki tud csinálni, ha kicsit megerőlteti magát.

www.youtube.com/watch (ezt pusztán a zenei aláfestés, a kellő hangulat elérése miatt érdemes elindítani közben)

A korábban "vad" jelzővel illetett, most már gondolom mindenkinek világos, hölgy nem túlságosan boldog, pontosabban kegyetlen mód boldogtalan az élettársával, aki ugyan nem veri, de igen komoly lelki terrorban tartja mind őt, mind pediglen a közös gyermeküket.

Mint időközben feltételezem sokaknak, megfordult az okos kis buksijában, hogy a nő lépni akar, igen csak nagyot és távol a férfitól, kinek köszönhet egy csodálatos kisfiút és némi boldog időszakot, de semmi többet. Érzelmileg már nem kötődik hozzá, csupán a gyerkőc tartja őket össze. Ekkor megjelenek én, mint egy majdnem idegen emberke és elkezd irányomba húzni a kicsi szíve. 

Az az igazság, nem nagyon akartam foglalkozni a dologgal, mármint azzal a résszel, hogy rendkívüli módon vonzódom hozzá, de egyre kevésbé hagyott a gondolat: lépni kell. Valamit tennem kellett, rá kellett jönnöm, vajon valóban lehet köztünk valami komolyabb vagy csak egy futó érzelem hullám volt. Egy közös dohánytermék fogyasztós szünet folyamán megölelt és kért, ne engedjem el, szüksége van szeretetre, még ha én nem is akarok tőle semmit sem, velem érdekes érzés járja át. Hülyéskedik valaki? Végre megvolt egy olyan pillanat, egy olyan lehetőség, amit nem volt szabad kihagynom! Eltoltam magamtól kicsit, szemébe néztem "ki mondott olyat, hogy semmit sem akarok tőled" kérdéssel a gondolatait lezárva megcsókoltam. Lesz, ami lesz ugyebár. szoktuk mondani. Nem kis meglepetésemre nem nagyon ellenkezett, úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyáltalán nem, sőt! :D

Most ott tartunk, hogy próbáltam mindkettőnket jobb belátásra téríteni, miszerint ez így nem lesz jó, hiszen nem kis kalamajkába keveredhetünk miatta, ha valaki megtudja. Ha a korábban már említést nyerő személyek fülébe jut... Az gáz. Bármennyire is sajnálom, nem jut eszembe találóbb kifejezés. K*rva nagy sz*rba kerülünk. Úgy munkaügyileg, mint egyéb tekintetében...

Jön a kérdés, mint szoktam.

MI LEGYEN MOST?

Annak aki eljutott eddig, elárulok néhány létfontosságú adatot, hátha könnyebb választ adni a kérdésemre. De megjegyezném, úgy gondolom, hogy baromi jó párost alkotnánk, minden téren.

Íme az adatok: Ő 27, én 22.

                     ő oroszlán, én nyilas.

                     látja bennem a férfit, én meg majd' meghalok érte.

Na jó, ennyi elég is lesz. Remélem van olyan, aki végigolvasta és hajlandó reagálni valamit, mert most tényleg nem tudom igazán, hogy mi lenne a legjobb, mi lenne a helyes...

Köszöntem a figyelmet!                        

 Először is, Hello!

Gondolom nem jelent különösebb problémát senkinek sem, ha tegeződve kezdem már az első postot is.

Miért? Tesszük fel sűrűn a kérdést, amikor történik valami vagy éppen hogy nem esik meg az, aminek meg kellett volna. Mindig várunk rá egyáltalán választ, vagy szükségtelen, mivel mi magunk is tökéletesen tisztában vagyunk a dolgok miértjével?

Itt egy remek példa máris. Van egy nő/férfi az életünkben akiért bármit megtennénk, hogy a miénk lehessen, elmondhassuk: igen, ő velünk van. Képzeljük el, rengeteg huza-vona után remek lehetőségünk nyílik egy közös programra, jelen esetben egy váratlanul kellemesen sikerült szilveszteri buliról van szó. Megbeszéljük, találkozunk, együtt megyünk a házibuliba, ami egy kiadó üzlethelyiségben került megrendezésre, de ez most lényegtelen. Ahogy fokozódik a hangulat, fogy az ital, egyre erősebb késztetést éreztek egy kis csendes elvonulás iránt. Szakadó esőben elindultok haza, de mivel nem olyan egyszerű az útvonal, megálltok egy kapualjban, itt legalább nem áztok tovább. A páros férfitagja magához öleli és megcsókolja a nőt, aki egyáltalán nem ellenkezik, ő is legalább annyira vágyott már erre, mint a másik fél. Bőrig áztatok, mégsem fáztok, jó így most. Csupán ő és te. Igazán jó lenne már szárazabb közegben folytatni a társalgást, ezért felkerekedtek és tovább haladtok. Megérkeztek hozzá, felkíséred, ágynak dőltök és attól függetlenül, hogy mindketten majd' meghaltok egymásért, nem merültök bele jobban. A nő még érintetlen, egyikőtök sem szeretné, ha ez lenne a kezdete az aktív életének, pontosabban dehogyis nem, nagyon is szeretnénk, de tiszteljük annyira, hogy mégsem "erőszakoljuk meg".

Másnap reggeli, az asztalnál arról beszélgettek, milyen jó lenne folytatni az estét, éjjelt, hihetetlenül jó párost alkotnátok, de nem lehet. Van egy kapocs kettőtök között. Egy közös ismerős, aki párja volt egyikőtöknek, barátja a másiknak, ennyiben is maradtok, habár a sírás kerülget mindkettőtöket, elváltok.

Pár hát elteltével beszéltek telefonon, hiányoztok egymásnak, de a lánynak barátja van, mondhatni komoly kapcsolata. Késő bánat, már nem lehet visszamenni és átírni a jan 1-ét.

Kimarad komolyabb beszélgetés nélkül pár hónap, a srác felhívja a lányt, szerelmet vall, mégsem változik semmi, pedig a lány is hasonlóan érez, de fél belevágni valamibe, ami már egyszer fájt neki nagyon, mi történik, ha mégsem működik minden tökéletesen?

Itt vagyunk tehát most, Miért nem mertünk belevágni akkor, létezik, hogy fájdalmasabb lett volna, akkor rájönni a sikertelenségre, mint azon marcangolni magunkat, miért nem tettük meg azt a lépést?

MIÉRT?